KÖZBE-SZERDA 2023.03.29.

Az idei évben második alkalommal, 2023. március 29-én rendeztük a Közbe-Szerda rendezvénysorozatunk következő állomását. A rendezvény az utóbbi időben szokásos hibrid (online és személyes) formában került lebonyolításra, kb. 70 fő részvételével.

A rendezvény első felében az ún. zöld beszerzéseké volt a téma:

– a Zöld Percek keretében dr. Gyulai-Schmidt Andrea egyetemi docens (PPKE), KÖSZ tagunk hívta fel a figyelmünket német példán és egy nagyon friss EUB ítéleten keresztül arra, hogyan lehet zöldebbé tenni az eljárásokat.

– Ezt követően Somogyi-Szappanos Andrea, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság műszaki-technológiai közbeszerzési osztály osztályvezetője tartott előadást a tiszta jármű beszerzéssel kapcsolatos legfontosabb gyakorlati tudnivalókról. Az előadása keretében az előzetesen megküldött kérdéseinkre is választ kaptunk.

A rendezvény szünet utáni részében az EU-s és hazai aktualitásoké volt a főszerep:

dr. Hubai Ágnes elnökségi tagunk az EU Percek keretében ismertette a Bizottság 2023/C 98 I/01 Közleményéről (közbeszerzéseket érintő adattérről) a legfontosabb tudnivalókat, valamint felhívta a figyelmünket az Európai Zöld Megállapodáshoz kapcsolódó ipari terv részeként készült rendelettervezetre és az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv módosításáról szóló javaslatra.

– A rendezvény utolsó előadását dr. Maczurka Csilla elnökségi tagunk tartotta az üzleti titokká minősítéssel kapcsolatos aktuális kérdésekről. Előadásában a joggyakorlatban, különösen a 2023.01.01-től hatályos Kbt. 45. § (3) bekezdésének alkalmazásával kapcsolatban felmerülő kérdésekre is kitért, előadása végén a helyszínen résztvevőkkel átbeszéltük a témával kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokat.

A rendezvény előadás anyagait a résztvevők e-mailen megkapták.

Köszönjük a rendezvény előadóinak a felkészülést és az előadást, a résztvevőknek pedig a részvételt!

Reméljük legközelebb minél többen találkozunk a helyszínen!